Francia négyfűszer-keverék

Hozzávalók:

  • metélőhagyma (snidling),
  • petrezselyemzöld,
  • turbolya és
  • tárkony.

(Fines herbes)

Négy friss apróra vágott zöldfűszerből áll. Mivel hamar elveszti aromáját, csak a főzés végén adják az ételhez. Ez a finomkeverék soha nem hengerli le erős fűszerességével az ételt.

Felhasználható: sajtok, omlettek, párolt zöldségek, halak, húsok finom fűszerezésére és salátaöntetek készítéséhez.

Sóval eltehető, vágjuk apróra, alaposan keverjük el sóval és légmentesen zárjuk befőttesüvegbe. Víz nem kell hozzá és nem szabad lenyomkodni!

Pisztráng kékre főzve

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 kg pisztráng,
  • ½ dl ecet,
  • 1 szál sárgarépa,
  • 1 szál petrezselyemgyökér,
  • 1 fej vöröshagyma,
  • 10 szem egész feketebors,
  • 1–2 babérlevél,
  • 15 dkg vaj,
  • 1 kiskanál apróra vágott
    petrezselyemlevél,
  • 80 dkg burgonya.

A zöldségeket megtisztítjuk, majd karikára vágjuk. Ecettel, egész borssal ízesítve felöntjük egy liter vízzel. A pisztrángokat megtisztítjuk, de figyeljünk arra, hogy a fejénél fogjuk a halat, hogy ne veszítse el nyálkásságát, ugyanis ez válik kék színűvé az elkészítés során. Végül ecetbe mártjuk. Amikor a zöldség majdnem puha, belerakjuk a pisztrángot. Lassú tűzön főzzük, amíg a hal színe kék lesz. Ekkor félrehúzzuk, és egy ideig a lében pihentetjük.

Melegen, petrezselymes vajjal leöntve, vajas burgonyával körítve tálaljuk.

Breton saláta

Hozzávalók 4 személyre:

  • 25 dkg zsenge zöldborsó,
  • 10 dkg friss sárgarépa,
  • 15 dkg zöldbab,
  • 6 szál zöldhagyma,
  • 1 fej zöldsaláta,
  • 5–6 db olajos gomba,
  • 2 főtt tojás,
  • kb. ½ dl olaj,
  • 1 kiskanál mustár,
  • só, bors,
  • egy csipetnyi apróra vágott
    petrezselyemzöld,
  • 1 kisebb citrom leve.

A babot, a zöldborsót, a felekbe vágott gombákat nagyon kevés vízben megfőzzük, karikákra vágjuk a főtt tojásokat, kiszedve a sárgájukat. A tojássárgákat összenyomkodjuk, és hozzáadjuk a citrom levét, a mustárt, illetve az olajat, majd a borsot és a megvágott petrezselymet is. Egy nagy edényben elrendezzük a salátaleveleket. Egy másik tálban összekeverjük a főtt zöldségeket a korábban elkészített szósszal, majd a salátás tálra öntjük. Egy órát tartjuk a hidegben, ezután tálaljuk.

(A visszamaradó főzőlevet fölhasználhatjuk levesekhez.)

Scsi

Hozzávalók 5-6 személyre:

  • 50 dkg sovány marhahús,
  • 50–60 dkg savanyúkáposzta,
  • 15–20 dkg gomba (legjobb a vargánya),
    vagy egy-két evőkanálnyi szárított gomba,
  • 2 szál sárgarépa,
  • 2 szál petrezselyemgyökér,
  • 1 kisebb zellergumó egy-két levelével,
  • 1–2 db burgonya,
  • 2 közepes fej vöröshagyma,
  • 3–4 gerezd fokhagyma,
  • 2 db babérlevél,
  • 1 evőkanál összevágott kaporlevél,
  • 1 evőkanál összevágott petrezselyemlevél,
  • 1 evőkanálnyi vaj,
  • 1 dl tejföl,
  • 1 evőkanál natúr paradicsompüré,
    vagy egy friss paradicsom,
  • 8–10 szem feketebors,
  • 1 kávéskanál majoránna, vagy angelikalevél.

(orosz káposztaleves hússal, zöldségekkel)

Sűrű vagy teljes Scsi

A marhahúsból a gyökérzöldségek felével, az egyik hagymával, sóval, borssal levest főzünk (kb. 2 óra), majd a szétfőtt zöldségeket kidobjuk, a húst földaraboljuk, a levest leszűrjük. A káposztát vastagfalú edénybe rakjuk, hozzáadjuk a vajat, 3-4 dl forróvizet és középmeleg sütőben fedő alatt puhára pároljuk. A szárított gombát két-három órára beáztatjuk, majd egész kevés vízben előfőzzük
(ha friss gombánk van, azt csak leforrázzuk).

A húslevesbe visszatesszük a húst, hozzáadjuk a gyökérzöldségek másik felét, hasábokra vágva, a megtisztított, fölkockázott krumplit, a káposztát, a gombát, levével együtt, a paradicsomot (meghámozva, negyedelve) és a másik fej vöröshagymát nagyon apróra vágva. Addig főzzük, míg a zöldségek megpuhulnak. Akkor hozzáadjuk a finomra vágott fokhagymát, sózott gombát, zöldfűszereket fölforraljuk és meleg helyen lefedve állni hagyjuk kb. negyedóráig. Tálalás előtt tejfölözzük.

Scsi szárazbabbal

Ugyanúgy készül, mint a klasszikus leves, de kevesebb káposztát teszünk bele, valamint […]

Hal erőleves

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 kg vegyes apróhal,
  • 50-60 dkg halfej,
  • 4 vastagabb szelet filézett hal,
  • 50 dkg ikra és tej,
  • 1 szál sárgarépa,
  • 1 szál petrezselyemgyökér,
  • 1 közepes fej vöröshagyma,
  • 10 szem feketebors,
  • 3-4 szem szegfűbors,
  • 1 mokkáskanál paradicsompüré,
  • só,
  • (esetleg, ízlés szerint egy cső erőspaprika)

A kishalakból, fejekből, zöldségekből, a fűszerekkel erős hallevest főzünk. Amikor minden teljesen megfőtt, a levest leülepítjük, leszűrjük, majd visszatesszük a tűzre és belefőzzük a halszeleteket és a tejet, ikrát. Apró tésztát kifőzünk és azzal kínáljuk.

Rakott pacal camembert sajttal

Hozzávalók:

  • 1 kg tisztított, fagyasztott pacal,
  • 25 dkg Tihany camembert,
  • 2 tojás,
  • só, durvára őrölt bors,
  • 1 fej hagyma,
  • 2 evőkanál olaj,
  • ételízesítő,
  • egy csokor vágott petrezselyemzöld.

A pacalt sós, ételízesítős vízben „rongypuhára” főzöm. A finomra vágott hagymát az olajon üvegesre párolom, rádobom a pacalt, borsozom és néhányszor átkeverem. Kihűlés után összekeverem a kisújjnyi csíkokra vágott camembert-rel, a tojásokkal, a petrezselyemzölddel és egy kávéskanál sóval. A keveréket kivajazott tűzálló tálba teszem és forró sütőben kb fél óra alatt készre sütöm.

Bouillabaisse

Hozzávalók 4-6 személyre:

  • 1 db sziklahal,
  • 1 db ördöghal,
  • 1-2 db sárkányhal,
  • 1-2 db languszta,
  • egyéb apróhalak,
  • kevés olívaolaj,
  • 1-2 paradicsom,
  • 1-2 fej vöröshagyma,
  • 1 szál póréhagyma,
  • 1 narancs héja,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • sáfrány, só, törött bors,
  • zöldfűszerek (kakukkfű,
    petrezselyem, babérlevél).

(dél-francia halleves)

A megtisztított és apróra vágott hagymát, póréhagymát és zöldségcsokrot forró olajban kissé megpirítjuk, hozzáadjuk a cikkekre vágott paradicsomot. Amikor a paradicsom összeesik, felöntjük 2,5 – 3 liter vízzel, és hozzáadjuk a lereszelt narancshéjat. Ha a víz felforrt, beletesszük a megtisztított halakat, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a sáfrányt, és addig főzzük, amíg a halak átfőnek (kb. 20-30 perc). Pirítóssal vagy pirított zsemlekockával tálaljuk.

(A Magyarországon kapható tengeri halakból is jól el lehet készíteni, csak több fajtát kell variálni.)

Fokhagymás csirkeleves

Hozzávalók 4 személyre:

  • egy közepes csirke földarabolva,
  • 10-12 gerezd fokhagyma,
  • 2-3 babérlevél,
  • 2 db tyúkhúsleveskocka,
  • 2-3 evőkanál rizs,
  • 1 evőkanál liszt,
  • 1 tojás sárgája,
  • kb. 1 dl tejföl,
  • 1 evőkanál összevágott petrezselyemlevél.

A csirkét feltesszük főni, kb. 25-30 perc alatt puhára fő. Akkor a húst kivesszük, nagyjából kicsontozzuk és félretesszük. Beletesszük a levesbe a leveskockát és a rizst, kicsivel később a babért és a szétzúzott fokhagymát és addig főzzük, amíg a rizs megpuhul. Akkor a tojássárgáját elkeverjük a liszttel, tejföllel és egy kevés vízzel, majd lassan belecsurgatjuk a levesbe. Jól összemelegítjük és visszatesszük bele a húst. A tetejét meghintjük apróra vágott petrezselyemlevéllel.

Toszkán marhahúsleves

Hozzávalók 4 személyre:

  • 70-80 dkg rostélyos, csonttal,
  • 50-60 dkg ritkacsont,
  • 40 dkg vegyes leveszöldség,
  • 15-20 dkg gomba,
  • 1 közepes fej vöröshagyma,
  • 1 szál póréhagyma,
  • só, bors,
  • 1 paradicsom,
  • parányi olaj (oliva),
  • egy evőkanálnyi összevágott petrezselyemlevél,
  • 10-15 dkg száraz levestészta,
  • kevés reszelt sajt.

A húsból, csontokból kb. 2 liter vízzel erős húslevest főzünk, kicsi lángon kb. 3 óra alatt. Befűszerezzük, bezöldségeljük és amikor kész, a csontokat kidobjuk, a levest leszűrjük. A gombát megdinszteljük, a tésztát megfőzzük és a levesbe tesszük. Meghintjük petrezselyemmel és egy kevés reszelt sajttal. A felszeletelt húst és a zöldségeket külön tálon kínáljuk.

Tyúkleves

Hozzávalók 6 adaghoz:

  • 2 tyúk háta, nyaka, szárnya, lába, belsőségei (kb. 2 kg),
  • 2 nagyobb sárgarépa,
  • 1 szál nagyobb petrezselyemgyökér,
  • 1 kisebb zeller fele,
  • 1 szál pasztinák (paszternák),
  • 15 dkg gombatönk,
  • 15 dkg zöldborsó,
  • 1 nagyobb vöröshagyma egészben,
  • 1 nagyobbacska krumpli,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • petrezselyemlevél,
  • só, szemes bors,
  • csipetnyi szerecsendió,
  • egy csapott mokkáskanál sáfrányos szeklice.

(ahogy ma főzöm)

A tyúkdarabokat fedő nélkül, hidegvízben föltesszük főni. Amikor fölforrt, leszedjük a habját, sózzuk, lefedjük és csöndes tűzön kb. 2 óra hosszat főzzük (ne forrjon!).

Akkor hozzáadjuk a zöldségeket a borsó kivételével, a gombatönköt, befűszerezzük és még kb. 15 percig főzzük, belerakjuk a kockákra vágott krumplit és újabb 15 perc múlva a zöldborsót. Még 5-6 percig főzzük végül meghintjük az apróra vágott petrezselyemlevéllel.

(A tyúkok májából készíthetünk hozzá májgaluskát betétnek.)

« Újabb bejegyzések | Régebbi bejegyzések »