Sóskaleves

Hozzávalók 4 személyre:

  • 50 dkg friss sóska
    (vagy 25-30 dkg-os fagyasztott sóskakrém),
  • 1 kisebb fej vöröshagyma,
  • 2 evőkanál olaj,
  • 1 evőkanál liszt,
  • só, csipetnyi őrölt fehérbors
  • és szerecsendió,
  • 1,2 l csont alaplé,
  • ízlés szerint cukor,
  • 1 tojás sárgája,
  • 1 dl tejszín,
  • 2-3 dkg vaj.

A sóskát puhára főzzük egy kevés vízben némi sóval és leturmixoljuk. Az olajból, lisztből aranysárga rántást készítünk és az apróra vágott vagy lereszelt hagymát is megfonnyasztjuk benne. Hozzáadjuk a sóskapürét, egy-két percig dinszteljük, felengedjük a csontlevessel és a sóska főzőlevével, fűszerezzük és 10 percig főzzük. Ha kész, hagyjuk egy kicsit hűlni, a tojás sárgájával simára kikevert tejszínt a levesbe öntjük és a tetejére morzsolunk egy kevéske vajat.

Pirított zsemlekockával tálaljuk (legjobb csészében).

Sóskaleves

Hozzávalók 4 személyre:

  • 50 dkg sóska,
  • 20 dkg burgonya (legjobb az újkrumpli),
  • 15 dkg apró kockára vágott főtt sonka vagy tarja,
  • 2 db félbevágott keménytojás,
  • 1 l tyúkhúsleves (kockából is készülhet),
  • 2 dl tejföl,
  • 4 dkg vaj,
  • só, bors.

Megforrósított vajon megpároljuk a megtisztított, megmosott, laskára vágott sóskát. A párolt sóskát felöntjük a levessel, fölforraljuk, leturmixoljuk és belerakjuk a kis kockára vágott krumplit és sonkát. Sóval, borssal ízesítjük és addig főzzük, amig a krumpli megpuhul. Belekeverjük a tejfölt, és egyszer fölforraljuk.

A félbevágott keménytojásokkal díszítjük.