2010. január 20., Szerda
Hozzávalók 4 személyre:
- 1 fej vöröshagyma,
- 60 dkg szálas savanyú káposzta,
- 20 dkg húsos füstölt szalonna,
- 2 babérlevél,
- 10 dkg gersli (hántolt árpa),
- 1 teáskanál borsikafű,
- 60 dkg sertéstarja,
- 3–4 evőkanál olaj,
- 10 dkg lángolt kolbász,
- 3 dl tejföl.
A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk. A káposztát ízlés szerint átöblítjük. A szalonnát vékony csíkokra vágjuk. A szalonna felét zsírjára pirítjuk. Megfuttatjuk rajta a hagymát, hozzáadjuk a káposztát, sózzuk, beletesszük a babérlevelet, és vizet öntünk alá. Lefedve 30 percig pároljuk, ha kell, pótoljuk a vizet. Ezután beleszórjuk a gerslit, hozzáadunk még 2–3 dl vizet, és gyakori kevergetés mellett még kb. 20 percen át pároljuk, a végén beleszórjuk a borsikafüvet is.
Közben a húst megmossuk, leszárítjuk, 8 vékony szeletre vágjuk, és megsózzuk. Felforrósítjuk az olajat, és a hús mindkét oldalát elősütjük. A serpenyőből kivesszük a húsokat, a visszamaradt olajra pedig kevés vizet öntünk, és összeforraljuk. A kolbászt karikákra vágjuk. A sütőt 160 fokra előmelegítjük. Hőálló tálba tesszük a gerslis káposzta háromnegyed részét, rátesszük a kolbászt és a húst. Betakarjuk a maradék káposztával, rászórjuk a félretett szalonna szeleteket, ráöntjük a serpenyőben kiforralt hússzaftot. Betesszük a sütőbe, és letakarva 30–40 percig sütjük. Ezután a káposztára rákenjük a tejfölt, a sütőt 200 fokra kapcsoljuk, és az ételt 10 perc alatt készre sütjük.
Kategória: Sűltek, töltött húsok |
feltöltötte: ketti |
Nincs hozzászólás »
2010. január 20., Szerda
Hozzávalók:
- 1 kg marha farok,
- 30–40 dkg vegyes leveszöldség,
- 20 dkg kelbimbó,
- 1 kis fej vöröshagyma,
- egy kisebb szál póréhagyma,
- 1 cső paprika (ízlés szerint
lehet egy kicsit csípős is),
- 1–2 gerezd fokhagyma,
- 1 mokkáskanál köménymag,
- 10–12 szem feketebors, só.
A marhafarkat feldaraboljuk, leforrázzuk, leöblítjük és 2 liter hideg vízben feltesszük főni. Amikor fölforrt, lehabozzuk, levesszük a lángot és csendesen, forrás nélkül főzzük kb. 2 órán át. Akkor beletesszük a hagymát, zöldségeket, sót, borsot és készre főzzük. Akkor jó, ha a hús könnyen lefejthető a csontról. A kelbimbót egy kevés levesben puhára főzzük (kb. 10 perc).
A levest leszűrjük, zsírtalanítjuk és a zöldségekkel és cérnametélttel tálaljuk, a húst a kelbimbóval külön tálon, tormával kínáljuk.
Kategória: Sűltek, töltött húsok |
feltöltötte: ketti |
Nincs hozzászólás »
2010. január 20., Szerda
Hozzávalók 5–6 személyre:
- 80 dkg sertéshús
(porcos, kissé zsíros),
- 40 dkg máj,
- 30 dkg vöröshagyma,
- 3 dkg vöröspaprika,
- fokhagyma,
- köménymag, só,
- 1–2 fehér paprika,
- 2–3 szem paradicsom.
A hagymasalátához:
- 60 dkg hagyma,
- kevés só, cukor,
- ecet és felforralt víz.
Halasi specialitás, a magyar konyha jellegzetességeit ötvöző ételféleség. A városban és környékén igen közkedvelt, különösen téli disznóvágások idején. Fontos az alapanyagok gondos összeválogatása, mert így valóban gazdag lesz íz- és zamatanyagokban. Lényegében sertés pörköltet készítünk, májat abálunk, szeletelünk, majd vöröshagymából (ami lehet lilahagyma is) kellemes ízű salátát készítünk. Ezek kerülnek rétegezésre, átforgatásra és kellően pihentetve összeérlelésre.
Készítése: A felolvasztott zsiradékban apróra vágott vöröshagymát üvegesítünk. A tűzről félrehúzva pirospaprikával megszórjuk, elkeverjük. Hozzáadjuk a kockára vágott, megmosott húst (dagadó, porcos oldalas). Sózzuk és zsírjára pirítjuk. Kevés vizet adva hozzá rövid lében lefedve pároljuk nem túl puhára. Ízlés szerint fűszerezhető darált köménnyel, fokhagymával, zöldpaprikával és a végén paradicsommal. A jó pörkölt leve rövid, tartalmas. Felszínén élénk piros színű zsiradék (paprika szín) található. A „zsenge” sertésmájat sós lében megabáljuk, hűtjük és vékony lapokra szeleteljük. A hagymasalátához karikára szeleteljük az alapanyagot, leforrázzuk sós vízben, de ügyeljünk arra, hogy roppanós maradjon. Finoman ízesített salátaecetben érleljük. A lilahagyma kellemes színhatást biztosít. A savanyú májhoz az így készült anyagokat rétegezzük: pörkölt, hagyma, saláta, máj, stb. Átforraljuk a tetejére pár forrázott, vagy […]
Kategória: Sűltek, töltött húsok |
feltöltötte: ketti |
Nincs hozzászólás »
2010. január 20., Szerda
Hozzávalók 4 személyre:
- 4 nagyobb, vagy 8 kisebb
húsos zöldpaprika,
- 6 db keménytojás,
- 1 db nyers tojás,
- 40–50 dkg sonka,
- só, csipetnyi őrölt bors,
- 1 evőkanál olaj.
A mártáshoz:
- 2 evőkanál olaj,
- 1 kis fej vöröshagyma,
- 2–3 gerezd fokhagyma,
- 1 kg friss vagy
konzervparadicsom,
- só, őrölt bors,
- 2 friss rozmaringág,
vagy 1 kiskanál
szárított rozmaring.
A keménytojást meghámozzuk, a sonkával együtt apróra vágjuk, és a nyers tojással összedolgozzuk. Megborsozzuk, és ha a sonka nem elég sós, kissé meg is sózzuk. A zöldpaprika szár felőli részéről egy szeletet levágunk (a mélyhűtöttről még fagyottan), és a sonkás tölteléket beletömködjük. Tűzálló tálat az olaj felével kikenünk, a töltött paprikákat egymás mellé belefektetjük, és a maradék olajjal megkenjük. 200 fokos (gáz 6. fokozat) sütőbe tolva körülbelül fél óráig sütjük. Közben elkészítjük a mártást: a hagymát finomra vágva az olajon megfonnyasztjuk, a tört fokhagymát és a meghámozott, összevagdalt paradicsomot beleforgatjuk. Sóval, borssal, rozmaringgal fűszerezzük, és fedő alatt, kis lángon 25 percig pároljuk. Ha túl híg lenne, a végén a fedőt levéve kissé besűrítjük. A rozmaringágat kidobjuk és a paprikákat meglocsoljuk a mártással. Petrezselymes, zöldséges rizzsel tálaljuk.
Kategória: Sűltek, töltött húsok |
feltöltötte: ketti |
Nincs hozzászólás »
2010. január 19., Kedd
Hozzávalók 4 személyre:
- 80 dkg–1 kg marhahús egészben
(fehérpecsenye, vesepecsenye, stefánia),
- 1,5 kg durva só,
- 4 tojásfehérje,
- só, bors,
- kakukkfű,
- rozmaring,
- fokhagyma,
- vékony (nem húsos)
füstölt szalonna szeletek,
- kb. 1 dl olaj az elősütéshez.
A sót a tojásfehérjével jól összekeverjük. A húst egészben minden oldalán nagy lángon jól megpirítjuk, majd pici sóval, borssal fűszerezzük. Becsomagoljuk a szalonnaszeletekbe, megszórjuk a kakukkfűvel, a rozmaring ágacskákkal és 2–3 gerezd fokhagymával, majd befedjük a sótésztával (alulra is teszünk egy réteget), és 220 fokos előmelegített sütőben 30–40 percig sütjük. Ha kész, kiszedjük a sóból, eltávolítjuk a szalonna szeleteket, majd vastagabb szeletekre vágjuk. Köretnek krumplit főzünk két gerezd apróra tört fokhagymával, és olívaolajjal, tejszínnel pürét készítünk belőle, majonézt, vagy ízlés szerint más mártást adunk hozzá. Testes, száraz vörösbor illik hozzá.
(A sült rendkívül finom, szaftos.)
Kategória: Sűltek, töltött húsok |
feltöltötte: ketti |
Nincs hozzászólás »
2010. január 19., Kedd
Hozzávalók 4 személyre:
- 2 db nyúllapocka,
- 40–50 dkg csontos apróhús,
- egy szelet (kb. 8 dkg) császárszalonna,
- 20–25 dkg vegyes leveszöldség,
- 1 kisebb fej vöröshagyma,
- 1–2 gerezd fokhagyma,
- 1 dl tejföl,
- só,
- 6–8 szem feketebors,
- 2–3 szem szegfűbors,
- csipetnyi őrölt fehérbors,
- 1–2 db babérlevél,
- 1 evőkanál liszt,
- 2 evőkanál olaj,
- 1 evőkanál mustár,
- 1 evőkanál kapribogyó,
- 1 evőkanál összevágott petrezselyemlevél,
- 1 citrom leve és egy kevés lereszelt héja,
- 1 kávéskanál majoránna,
- 1 pohár (kb. 1,5 dl) száraz fehérbor,
- egy csapott evőkanál cukor.
Az apróhúst leforrázzuk és sós vízben a hagymával, borssal, szegfűborssal és babérral fűszerezve puhára főzzük és a húst földaraboljuk, majd visszatesszük a leszűrt lébe. A kettévágott lapockákat a fölkockázott szalonnával és a karikára vágott zöldségekkel megpároljuk, kicsit lepirítjuk a cukorral, azután fölengedjük a borral és puhára főzzük. Az olajból és lisztből világosbarna rántást készítünk, hozzáadjuk a kapribogyót, petrezselyemlevelet, citromhéjat, szétnyomkodott fokhagymát és felengedjük levessel. Belekeverjük a mustárt, citromlevet, tejfölt, megszórjuk a majoránnával, egy kevés fehérborssal és fölforraljuk. Végül hozzáöntjük a többi levest is. Betétnek apró krumpligombócot adunk hozzá.
Kategória: Sűltek, töltött húsok |
feltöltötte: ketti |
Nincs hozzászólás »
2010. január 19., Kedd
Hozzávalók 4 személyre:
- 0,8–1 kg báránycomb, vagy lapocka,
- 3–4 evőkanál olaj,
- 1 jó nagy fej vöröshagyma,
- 6–8 gerezd fokhagyma,
- 2 szál (vagy egy kávéskanál
szárított) rozmaring,
- só,
- egy evőkanál natúr paradicsompüré.
A körethez:
- 60 dkg kelbimbó,
- 15 dkg húsos füstölt szalonna,
- ½ dl citromlé,
- só, bors.
A húst megmossuk, leszárítjuk, felvágjuk és téglalap formán kiterítjük. A hagymát megtisztítjuk. Megsózzuk a húst, a fokhagyma felét vékonyra szeletelünk, a húson a megmosott rozmaringlevelekkel együtt elterítjük és rákenjük a paradicsompürét is. Összetekerjük, formázzuk, és megkötözzük.
A sütőt 160 °C-ra (gázsütő 1. fokozat) előmelegítjük. Felszeleteljük a hagymát és a maradék fokhagymát, beletesszük egy tepsibe, ráhelyezzük a húst. Meglocsoljuk az olajjal, öntünk alá kevés vizet, és a sütőben puhulásig (kb. egy óra) sütjük. Közben gyakran locsolgatjuk, ha szükséges, pótoljuk a vizet. Amíg a hús sül, elkészítjük a köretet: megtisztítjuk a kelbimbót, majd enyhén sós, citromos forró vízbe tesszük, 10–12 percig főzzük. A szalonnát kockákra vágjuk, zsírjára pirítjuk. A kelbimbót leszűrjük, azonnal a szalonnára dobjuk. Sózzuk, borsozzuk, és lefedve pár perc alatt összepároljuk.
Kategória: Sűltek, töltött húsok |
feltöltötte: ketti |
Nincs hozzászólás »
2010. január 19., Kedd
Hozzávalók 4 személyre:
- 60 dkg marhafartő,
- kb. 1 kg marhacsont,
- 2 sárgarépa,
- 1 petrezselyemgyökér,
- 2 liter víz,
- 1 evőkanál só,
- metélőhagyma (snidling).
(Főtt marhafartő)
A földarabolt, leforrázott csontot és a megtisztított, szeletekre vágott zöldséget hideg vízben tesszük fel főni s a húst csak akkor adjuk hozzá, amikor a víz már forr. Így a hús jobb ízű lesz, mert a pórusok összezáródnak, s a nedv a húsban marad. A párolás lassú tűzön, lefedve mintegy két órát tart. Ha a hús megpuhul, a levét leszűrjük, annyit azonban a fazékban hagyunk, hogy a hús a felszeletelésig melegen maradjon. Szeletelésnél a rostokat keresztbe vágjuk, előmelegített tálba helyezzük a szeleteket és megszórjuk finomra vágott metélőhagymával.
A bécsi főtt marhahúshoz sokféle köretet szoktak kínálni. Nem hiányozhat a pirított hagymás burgonya, az apróra vágott metélőhagymával megszórt tartármártás és a tormás almapüré. Ezen kívül spenótot, karottát, finomra vágott vörös káposztát is szoktak adni hozzá.
Kategória: Sűltek, töltött húsok |
feltöltötte: ketti |
Nincs hozzászólás »
2010. január 19., Kedd
Hozzávalók 4 személyre:
- 60 dkg libamell (csirke, pulyka),
- 10–12 dkg füstölt szalonna,
- egy kisebb fej vöröshagyma,
- 1 szál sárgarépa,
- 1 kisebb petrezselyemgyökér,
- 2 tojás,
- 1 evőkanál összevágott petrezselyemlevél,
- 1 zsemle,
- tej a zsemle megáztatásához,
- só, bors,
- (esetleg egy kevés morzsa),
- olaj.
A mellet ledaráljuk, a szalonnát fölkockázzuk, a zöldségeket megtisztítjuk, vékonyan fölkarikázzuk, a hagymát apróra vágjuk. Az összes hozzávalót alaposan összegyúrjuk, ha szükséges, megkötjük egy kevés zsemlemorzsával és egyben megsütjük kb. 50 perc alatt sütőben. A tepsi alját olajozzuk meg és hintsük be morzsával.
Krumplipürével, vagy rizzsel, mártással tálaljuk. (Tehetünk bele kissé megdinsztelt gombát is.)
Szárazabb húsból érdemes készíteni.
Kategória: Sűltek, töltött húsok |
feltöltötte: ketti |
Nincs hozzászólás »
2010. január 19., Kedd
Hozzávalók 4 személyre:
- egy sertésdagadó (kb. 80 dkg–1 kg),
- 10 dkg zsír,
- 15 dkg füstölt nyers tarja
vagy húsos füstölt szalonna,
- 2 db zsemle,
- 3 db tojás,
- 15 dkg sertésmáj,
- 5 dkg vöröshagyma,
- 1 gerezd fokhagyma,
- törött bors, majoránna, pirospaprika, só,
- tej a zsemle beáztatásához,
- 1–2 dl csont- vagy húsleves
(kockából is készülhet).
A sertésdagadót kicsontozzuk, és a közepén hegyes késsel felszúrjuk.
Elkészítjük a tölteléket: a tejbe áztatott és jól kinyomott zsemléket tálba tesszük, beleütjük a tojásokat, hozzáadjuk a durvára darált májat, a ledarált füstölt húst vagy szalonnát, a megtisztított, darabokra vágott, zsírban kissé megpirított hagymát és szétnyomott fokhagymát, kissé megsózzuk, megfűszerezzük, az egészet jól összekeverjük, beletöltjük a dagadóba, annak a két végét zsineggel összekötjük, a tölteléket a húsban egyenletesen szétnyomkodjuk. Megsózzuk, és tepsibe téve, sütőben locsolgatva szép pirosra sütjük.
A saját levével meglocsolva tálaljuk. Hagymás burgonyasalátát adunk hozzá.
Hidegen is finom.
Kategória: Sűltek, töltött húsok |
feltöltötte: ketti |
Nincs hozzászólás »