Gyógyászati célra elsősorban a héjnélküli magvakból származó tökmagolaj alkalmas. Élettani és orvosi szempontból a legértékesebb a hidegsajtolással nyert olaj. A hőkezeléssel szemben a hidegsajtolás során nem sérülnek, illetve bomlanak le a telítetlen zsírsavak és vitaminok, így megőrzik a tökmagolaj gazdag és értékes hatóanyagtartalmát.

A hidegen sajtolt tökmagolajban a következő hatóanyagok találhatók:

• delta-7 fitoszterol és szelén, amelyek enyhítik a prosztata jóindulatú megnagyobbodását kísérő tüneteket, például vizeletürítést kísérő fájdalmat, az éjszakai vizelések gyakoriságát, a visszamaradó vizelet mennyiségét…
• telítetlen zsírsavak, amelyek csökkentik az emelkedett koleszterin szintet, lassítják a szervezet érelmeszesedési folyamatait, illetve előnyösen befolyásolják az agyi keringés normális állapotának fenntartását.
• E-vitamin, amely a gyulladásos mechanizmusok gátlása révén fontos szerepet játszik a terhesség korai szakaszában jelentkező spontán vetélések kivédésében.
• F-vitamin komplex, amely alapvető szerepet tölt be a magzati idegrendszer kifejlődésében.
• antioxidánsok (E-vitamin, A-vitami, szelén),amelyek lassítják a szervezet öregedési folyamatait.
• Koenzim-Q, amely jelentős immunstimuláló és antioxidáns hatással rendelkezik
• Komplex vitamintartalom, amely segíti a legyengült szervezet roborálását a betegség utáni lábadozás időszakában

A fentiek alapján a kíméletes sajtolással nyert, étékes hatóanyagokat tartalmazó tökmagolajat a gyógyászat következő területein alkalmazzák klinikailag igazoltan sikeresen:

• a jóindulatú prosztata megnagyobbodás tüneteinek csökkentésére, illetve megelőzésére
• koleszterin szint csökkentésére, szívinfarktus kialakulásának megelőzésére
• agyi keringés normális állapotának fenntartására

Cucurbita pepo convar. ovifera L. – Cucurbitaceae

A terméshús főzeléknek, az olajos mag dió helyett süteménybe való. A tökfélék igen régi kultúrnövények, a Cucurbita pepót a kutatók Észak-Amerika déli feléből, a Cucurbita texana A. Gray-től származtatják. Európában a Cucurbita pepo a legfontosabb faj, amely a 18. századtól Nyugat-Európában, a 19. századtól pedig Oroszországban kezdte meg a hódítását. A cv. ovifera vagy oleifera mellett a cv. styriaca magja érdemel említést héjnélküliségével. Ez a tulajdonság, több kutató szerint mutációval jött létre, jelenleg legnagyobb termőterülete Oroszországban van. Orsógyökere mélyen hatol a talajba és dús oldalgyökereivel gazdagon hálózza be az alsó és felső talajréteget. Gyökere függőleges irányban meghaladja az egyméteres hosszúságot, ennek köszönheti jó szárazságtűrő képességét. Kissé szegletes, húsos szára több méter hosszú is lehet. A heverő száron a levelek szórt állásban helyezkednek el. Szárát, levélnyelét, levelét serte-szőrők borítják. Hosszú, üreges levélnyelén egyszerű szerkezetű a levél. Fonákán jól láthatók a levél lemezéből a kidudorodó erek. A tenyészidő második felében a vékony levéllemez gyakran beszakadozik.

A magok héj nélküliek, innen származik a héjnélküli magvú tők elnevezés is. Voltaképpen itt is megtalálható a normális maghéj összes, ún. tesztarétege, csak a sejtfalak megvastagodása és fásodása hiányzik. Egyes típusokon a fásodás”felismerhető a maghéj szélén, míg másoknál a külső maghéjat […]

Jellegzetes keleti eredetű csemege volt a mustméz vagy pekmez is. Szüretkor a taposókádról frissen lecsurgó mustból egy-két fertályra valót kivettek az asszonyok és lekvárfőző rézüstbe öntve, lassú tűzön forralni kezdték. Amikor a must sűrűsödni kezdett, felszeletelt birsalmát vagy kockákra vágott sütőtököt tettek bele. Addig főzték, amíg méz sűrűségűvé nem vált. Ezután cserépfazekakba töltötték és kis időre kemencébe tették, hogy a teteje megbőrösödjön. Mustos töknek is nevezték és a legfinomabb téli csemegének számított. Kenyérrel mártogatva ették. Különösen asszonyok és gyerekek kedvence volt.

(Magyar Néprajz II.)

Életemben kétszer ettem ilyet. Először és utoljára.