A mellet ledaráljuk, a szalonnát fölkockázzuk, a zöldségeket megtisztítjuk, vékonyan fölkarikázzuk, a hagymát apróra vágjuk. Az összes hozzávalót alaposan összegyúrjuk, ha szükséges, megkötjük egy kevés zsemlemorzsával és egyben megsütjük kb. 50 perc alatt sütőben. A tepsi alját olajozzuk meg és hintsük be morzsával.

Krumplipürével, vagy rizzsel, mártással tálaljuk. (Tehetünk bele kissé megdinsztelt gombát is.)
Szárazabb húsból érdemes készíteni.

A húsból 5–6 dekás szeletkéket vágunk és kicsit kiklopfoljuk. Megsózzuk, borsozzuk, majd kevés forró olajon hirtelen kisütjük. A sütésből maradt olajon megpirítjuk az apróra vagdalt hagymát, majd hozzáadjuk a gombát. Sóval, borssal, vagdalt petrezselyemmel fűszerezzük és megpirítjuk. Rátesszük a megsült érméket, és 1–2 perc alatt összeforraljuk.

Petrezselymes vajas burgonyával tálaljuk.

A nyelvet forró vízbe tesszük, bőrét lehúzzuk, hegyes késsel fölszúrjuk és a nyílásba a következő tölteléket töltjük: 5 dkg szalonnát és 5 dkg sonkát (vagy füstölt tarját) apróra vágunk, hozzáadunk 1 szelet darált borjúhúst, 10 dkg finomra vágott gombát (ha nincs, elmaradhat), kevés reszelt hagymát, 1 nyers tojást, kis sót és borsot. Mindezeket jól összekeverjük, megtöltjük a nyelvet és bevarrjuk. A lábasba 1 kanál zsírt (vagy olajat) teszünk, beletesszük a nyelvet, megsózzuk, kis vizet öntünk alá, többször megforgatjuk, s ha már egészen puha, vékony szeletekre vágjuk. Rozsdaszaftját ráöntjük és felszeletelve, vegyes, citromos (vagy majonézes) salátával tálaljuk.

A nyugati gasztronómia fejlődésében az itáliai reneszánsz jelenti a fordulópontot. A módos olasz kalmárok asztalára a XV. század elejétől kezdve nem hatalmas húsdarabok kerültek, hanem gomba, fokhagyma, szarvasgomba, bélszínszeletek és tésztafélék, például lasagne vagy ravioli. A legvagyonosabbaknál mindezt igen fényűző módon tálalták. Itália, amely így a nyugati konyhaművészet bölcsője lett, Franciaországra különösen nagy hatást gyakorolt a XVI. században, s ez mindenekelőtt Medici Katalin érdeme. A későbbi II. Henrik felesége új hazájába olyan firenzei szakácsokat vitt magával, akik már a kifinomult reneszánsz konyhaművészeten nevelődtek. Az etikett is megváltozott, ettől kezdve a hölgyek jelenléte az étkezésnél nem kivétel volt, hanem szabály, az asztalt velencei kristálypoharak és Benvenuto Cellini által tervezett ezüstök díszítették.

Katalin unokahúga, Medici Mária, aki a későbbi IV. Henrik felesége lett, tovább finomította a francia gasztronómiát. Le Cuisinier Francois (1652) címmel fontos szakácskönyv jelent meg ebben az időben, szerzője La Varenne, akiről azt tartják, hogy Medici Mária konyháján tanulta a szakácsművészetet. Műve az első olyan szakácskönyv, amelyben a receptek ábécérendben állnak, s amely zöldségételek készítésére vonatkozó útmutatásokkal is szolgál. A húsok ízét csiperke- vagy szarvasgomba hozzáadásával gazdagítja, a sülteket saját levükben javasolja tálalni, hogy természetes zamatuk megmaradjon. Ez megint fordulópont a francia konyha történetében: már nem az alapanyag valódi ízének semlegesítése, […]

A babot, a zöldborsót, a felekbe vágott gombákat nagyon kevés vízben megfőzzük, karikákra vágjuk a főtt tojásokat, kiszedve a sárgájukat. A tojássárgákat összenyomkodjuk, és hozzáadjuk a citrom levét, a mustárt, illetve az olajat, majd a borsot és a megvágott petrezselymet is. Egy nagy edényben elrendezzük a salátaleveleket. Egy másik tálban összekeverjük a főtt zöldségeket a korábban elkészített szósszal, majd a salátás tálra öntjük. Egy órát tartjuk a hidegben, ezután tálaljuk.

(A visszamaradó főzőlevet fölhasználhatjuk levesekhez.)

A tojásokat a liszttel és tejföllel (tejszínnel, tejjel) fölverjük, fűszerezzük (só, bors, szerecsendió, oregánó stb. ízlés szerint), belekeverjük, amit találunk (maradék virsli, kolbászvég, utolsó sonkadarab, apróra vágva, zöldborsó, stb.), aztán serpenyőben, kevés forró olajban átsütjük előbb egyik oldalát, majd megfordítjuk, megszórjuk reszelt sajttal és még 1–2 percig hagyjuk sülni.

Feltétnek, vacsorának finom és olcsó.

(Coprinus comatus)

Jellemzés

Középnagy, feltűnő gomba, amelyet hosszúkás tojásdad, gyapjas kalapjáról könnyen felismerhetünk.

Kalap: Kezdetben hosszúkás, hengeres, megnyúlt tojás alakú, majd kúposan szétnyíló, 5-16 cm széles. Színe fehér, közepén sárgás, szélei esetleg kissé rózsásak. Feltűnően sűrű, elálló, gyapjas-pelyhes, fehér, később barnás pikkelyekre felszakadozó. Széle bordás és behasadozó.

Lemezek: Szélei először fehérek, majd élük rózsaszín, végül megfeketednek és tintaszerűen elfolyósodnak. Spórapora barnásfekete.

Tönk: Megnyúlt, karcsú, csöves, lefelé vastagodó, esetleg alul kissé gumós és gyökerező. 5-16 cm hosszú, 0,5-1,5 cm vastag, tömör. A tönkön többnyire elmozdítható, kicsiny gyűrűszerű gallér van.

Hús: Puha, kissé vizenyős, fehér, majd kissé rózsaszínes.

Szag és íz: Csaknem szagtalan, íze kellemes.

Termőhely és idő

Trágyás talajon, füves helyeken, megművelt területen, de erdőszélen is terem, főleg homokos talajon. Útszélen, szőlőkben, földeken, kertekben, legelőkőn többnyire seregesen találjuk. Tavasztól őszig eső után elég gyorsan, helyenként tömegesen jelenik meg.

Figyelmeztetés

Alkohollal együtt fogyasztva mérgezést okoz! Fogyasztása előtt és után, kb. 6 órán át tilos alkoholt inni!

Felhasználás

Kitűnő ehető gomba, minden módon elkészítve jó, de csak addig, míg lemezei nem kezdenek sötétedni. Rántva, tojással elkészítve és levesbe a legalkalmasabb. Puha, vizenyős húsa miatt azonban hamar romlik, a tárolást és szállítást egyáltalán nem bírja.

Hasonló fajok

Hozzá hasonló gomba nincs, legfeljebb az egészen fiatal nagy őzlábgombára emlékeztet kissé, de annak kalapján a pikkelyek barnák, szára hosszabb és rostosabb, […]

(orosz káposztaleves hússal, zöldségekkel)

Sűrű vagy teljes Scsi

A marhahúsból a gyökérzöldségek felével, az egyik hagymával, sóval, borssal levest főzünk (kb. 2 óra), majd a szétfőtt zöldségeket kidobjuk, a húst földaraboljuk, a levest leszűrjük. A káposztát vastagfalú edénybe rakjuk, hozzáadjuk a vajat, 3-4 dl forróvizet és középmeleg sütőben fedő alatt puhára pároljuk. A szárított gombát két-három órára beáztatjuk, majd egész kevés vízben előfőzzük
(ha friss gombánk van, azt csak leforrázzuk).

A húslevesbe visszatesszük a húst, hozzáadjuk a gyökérzöldségek másik felét, hasábokra vágva, a megtisztított, fölkockázott krumplit, a káposztát, a gombát, levével együtt, a paradicsomot (meghámozva, negyedelve) és a másik fej vöröshagymát nagyon apróra vágva. Addig főzzük, míg a zöldségek megpuhulnak. Akkor hozzáadjuk a finomra vágott fokhagymát, sózott gombát, zöldfűszereket fölforraljuk és meleg helyen lefedve állni hagyjuk kb. negyedóráig. Tálalás előtt tejfölözzük.

Scsi szárazbabbal

Ugyanúgy készül, mint a klasszikus leves, de kevesebb káposztát teszünk bele, valamint […]

(Agaricus campester, Psalliota campestris)

Jellemzés

Füves, gyepes területeken, árokszéleken tavasztól késő őszig gyűjthetjük ezt a fehéres, selymes fényű, sima, néha kissé pikkelyes, repedező kalapú csiperkét.

Tönk: fehér, gyenge, lefelé álló gallérja van.

Lemezek: fiatalon élénk rózsaszínűek, később feketésbarnák lesznek.

Hús: fehér, lassan, halványan rózsaszínesedik, inkább csak a tönkben. Kellemes illatú, kiváló ízű csemegegomba.

Felhasználás

Gyakorlatilag minden gombás étel elkészítésére alkalmas (leves, pörkölt, mártás, töltött és rántott gomba), elég jól szárítható.

Hasonló fajok

A mezei csiperkéhez közel álló az akáccsiperke. Ennek fehér kalapja szürkésbarnán, barnán szálas, pikkelykés, főleg a közepén. Homokos talajú ritkás erdőkben, leggyakrabban akácosokban találjuk. Óvatosan kiemelve a laza talajból, jól láthatjuk, hogy tönkje gyökérszerűen micéliumkötegben folytatódik. Kerülendő, mert megárthat! Nagyon hasonlít a sárguló csiperke két változata is, amelyek vágásra, nyomásra, törésre sárgásra szineződnek, kellemetlen, vegyszer szaguk van és tartós gombaundort, esetleg enyhe mérgezést okozhatnak. Gyakorlatlan gyűjtők a gyilkos galócával is összekeverhetik. Így, az erdőn, mezőn gyűjtött csiperke-féléket mindig nézessük meg hozzáértő emberrel!

Jellemzés

Sárgásbarna süvege méhsejtszerűen gödrös. A gomba viasszerűen törékeny húsú és belül teljesen üres. Csak tavasszal, televényes, füves talajon terem.

Süveg: Kucsmaszerű, tojásdad vagy gömbszerű. Széle a tönkkel alul teljesen összenőtt. 5-8 cm magas, és majdnem ugyanolyan széles. Felszínét szabálytalanul, sejtszerűen bordák és mély gödröcskék borítják. Színe halványbarnás, de lehet világosabb okkersárga vagy sötétebb szürkésbarna is. A süveg belül üres, és az üreg a tönkben közvetlenül folytatódik. A spórapor színe világossárgás, majdnem fehér. Spórái fehérek.

Tönk: Aránylag rövid, 4-12 cm magas, 4-8 cm széles, fehér vagy kissé sárgásfehér. Felülete lisztes-poros, gödrös vagy ráncos, belül a süveggel összefüggően teljesen üres. Az üreg belső felülete fehér, sima.

Hús: Mereven puha, viasszerű, törékeny, fehér.

Szag és íz: Gyengén lisztszagú, igen kellemes ízű.

Termőhely és idő

Kora tavasszal terem, április közepétől júniusig. Enyhe tavaszban már márciusban előjöhet. Lombos erdő szélén, ligetes helyen, réteken, patakparton, kertekben, agyagos televénytalajon találjuk. Nálunk csak néhány vidéken gyakori, de egyes helyeken tömegesen fordul elő. A szabadban, kertben, több-kevesebb sikerrel megtelepíthető.

Felhasználás

Egyike a legtöbbre becsült ehető gombáknak. Igen jó levesbe, rizses gombának vagy hússal töltve, de lehet szalonnával sütni is. Szárítva kiváló ízű, aromás fűszer. Egészben vagy kettéhasítva is szokták szárítani. A szárítmány fehér része kissé rózsás vagy barnás lesz.

Hasonló fajok

Közeli rokon ehető faj a hegyes kucsmagomba, amely […]