Sertéssült savanyúkáposztával

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 fej vöröshagyma,
  • 60 dkg szálas savanyú káposzta,
  • 20 dkg húsos füstölt szalonna,
  • 2 babérlevél,
  • 10 dkg gersli (hántolt árpa),
  • 1 teáskanál borsikafű,
  • 60 dkg sertéstarja,
  • 3–4 evőkanál olaj,
  • 10 dkg lángolt kolbász,
  • 3 dl tejföl.

A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk. A káposztát ízlés szerint átöblítjük. A szalonnát vékony csíkokra vágjuk. A szalonna felét zsírjára pirítjuk. Megfuttatjuk rajta a hagymát, hozzáadjuk a káposztát, sózzuk, beletesszük a babérlevelet, és vizet öntünk alá. Lefedve 30 percig pároljuk, ha kell, pótoljuk a vizet. Ezután beleszórjuk a gerslit, hozzáadunk még 2–3 dl vizet, és gyakori kevergetés mellett még kb. 20 percen át pároljuk, a végén beleszórjuk a borsikafüvet is.

Közben a húst megmossuk, leszárítjuk, 8 vékony szeletre vágjuk, és megsózzuk. Felforrósítjuk az olajat, és a hús mindkét oldalát elősütjük. A serpenyőből kivesszük a húsokat, a visszamaradt olajra pedig kevés vizet öntünk, és összeforraljuk. A kolbászt karikákra vágjuk. A sütőt 160 fokra előmelegítjük. Hőálló tálba tesszük a gerslis káposzta háromnegyed részét, rátesszük a kolbászt és a húst. Betakarjuk a maradék káposztával, rászórjuk a félretett szalonna szeleteket, ráöntjük a serpenyőben kiforralt hússzaftot. Betesszük a sütőbe, és letakarva 30–40 percig sütjük. Ezután a káposztára rákenjük a tejfölt, a sütőt 200 fokra kapcsoljuk, és az ételt 10 perc alatt készre sütjük.