2010. január 18., hétfő
Hozzávalók:
- 15 dkg sütőmargarin,
- 4 tojássárgája,
- 1 dkg élesztő 1 dl tejben
– pici cukorral – felfuttatva,
- 30 dkg liszt,
- meggy.
A töltelékhez:
- 4 tojásfehérje,
- 20 dkg kristálycukor,
- 20 dkg darált dió.
Összegyúrjuk a hozzávalókat és 3 cipóba vesszük. A cipókat egyenként kinyújtjuk, a szélükre egy sorba meggyet teszünk, és mind a két oldalát befelé feltekerjük. A közepébe belerakjuk a tölteléket.
A tepsit kikenjük margarinnal, a tekercsek szélét kevés étolajjal megkenjük, hogy ne ragadjanak össze. Előmelegített sütőben megsütjük.
Kategória: Desszertek |
feltöltötte: ketti |
Macskaszem bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2010. január 17., vasárnap
Hozzávalók:
- 4–5 fej fokhagyma,
- egy maréknyi dióbél,
- 30 dkg méz,
- egy kávéskanál köménymag.
A fokhagymát gerezdekre szedjük, megtisztítjuk, a diót is gerezdekre tördeljük, meghintjük a köménnyel, összekeverjük, beletöltjük egy zárható üvegbe, ráöntjük a mézet és legalább 8–10 napig érleljük hűvös helyen.
Sült húsokhoz kiváló, érdekes, ha egy–egy evőkanálnyit adunk minden szelethez a sütés végén, de salátákhoz is adható és „csak úgy” eszegetve is finom.
Kategória: Desszertek, Saláták |
feltöltötte: ketti |
Fokhagyma és dió mézben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2010. január 17., vasárnap
Hozzávalók 4 személyre:
- 50 dkg alma,
- 30 dkg zeller,
- 5–6 dkg dióbél,
- ½ citrom leve,
- 2 dl evőkanál majonéz,
- zellerlevél,
- köménymag,
- őrölt bors, só.
A zellert felszeletelve pár percig főzzük sós vízben, majd összekeverjük a megtisztított, fölszeletelt almával, meglocsoljuk a citromlével. Hozzáadjuk a borsot, köményt, gorombára vágott diót, ráöntjük a majonézt és jól összekeverjük, Meghintjük összevágott zellerlevéllel és néhány óráig a hűtőben érleljük.
Kategória: Saláták |
feltöltötte: ketti |
Waldorf saláta bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2009. április 14., kedd
Hozzávalók:
- 2 kígyóuborka,
- 2-3 gerezd fokhagyma,
- egy evőkanál apróra vágott kapor,
- 2 pohár natúr joghurt,
- 4-5 dkg dió,
- 2-3 evőkanál (oliva) olaj,
- só (esetleg egy kevés citromlé és őrölt bors).
(bolgár uborkaleves, nyári napokra)
A joghurtot beletesszük egy tálba, és vízzel sűrű leves állagúra hígítjuk. Az uborkát meghámozzuk és nagyon apró kockákra vágjuk és beletesszük a joghurtba. Hozzáadjuk a finomra vágott kaprot, apróra vágott diót, sózzuk (borsozzuk), és a jól elkapart fokhagymát, 2-3 kanál olajat (és egy kis citromlevet) hozzákeverjük. Legalább két-három órára jól behűtjük, hogy összeérjenek az ízek.
Kategória: Levesek hús nélkül |
feltöltötte: kgyt |
Tarator bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2009. április 14., kedd
Hozzávalók:
- 1 db 50 dkg körüli csirkemell,
- 10 dkg darált dió,
- 2-3 db savanykás alma,
- 3-4 db csirkemáj,
- 1 evőkanál liszt,
- 2 dl tejszín,
- só, őrölt bors, bazsalikom,
- reszelt citromhéj,
- citromlé (ízlés szerint),
- 3-4 cent cherry,
- 1 evőkanál apróra vágott petrezselyemlevél.
Kevés olajon megfuttatjuk a kockákra vágott húst, majd megszórjuk a dióval és az egyik kockára vágott almával. Együtt pároljuk (lefedve) és közben sózzuk. Ezután felengedjük vízzel, és ha a hús már félpuhára főtt, hozzáadjuk a többi kockára vágott almát is. Ha a hús már teljesen puha, beletesszük a három-négyfelé vágott májakat, beleöntjük a cherryt, a citromlét, a többi fűszert és még pár percig főzzük. Majd a lisztet simára keverjük a tejszínnel és a levesbe csorgatjuk. Jól kiforraljuk és apróra vágott petrezselyemlevéllel meghintve tálaljuk.
Kategória: Levesek hússal |
feltöltötte: kgyt |
Csirkeraguleves almával bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2009. március 25., szerda
Hozzávalók:
a tésztához:
- 100 g porcukor,
- 200 g margarin vagy vaj,
- 300 g liszt,
- 2 db tojássárgája,
- 1 cs. vaníliás cukor,
- ½ citrom reszelt héja;
a töltelékhez:
- 500 g alma,
- 100 g darált dió,
- 100 g cukor,
- ½ citrom reszelt héja,
- 50 g zsemlemorzsa,
- őrölt fahéj;
a kenéshez:
a tetejére:
A lisztet a zsiradékkal gyorsan összemorzsoljuk, hozzáadjuk a porcukrot, a tojások sárgáját, a citromhéjat, a vaníliás cukrot és az egészet összedolgozzuk, gömbölyítjük, majd téglalap alakúra formázzuk, és hűtőszekrénybe tesszük, hűtjük, pihentetjük. Amíg a tészta a hűtőben pihen, elkészítjük az almatölteléket: a megtisztított, megmosott almát meghámozzuk, magházát eltávolítjuk és kb. 3-4 mm vastag szeletekre vágjuk, majd egy lábasban addig pároljuk, amíg a leve el nem párolog.
Ezután hozzáadjuk a cukrot, a fahéjat, a citromhéjat és a diót, majd az egészet összekeverjük és kihűtjük. A pihentetett tésztát két egyenlő részre osztjuk és 5-6 mm vastag, egyforma nagyságú téglalap alakú lapra nyújtjuk. Az egyik tésztalapot a nyújtófa segítségével a tepsibe terítjük, villával megszurkáljuk, és előmelegített sütőben készre sütjük, de arra ügyeljünk, hogy a tésztalap ne piruljon meg, majd kivesszük és kihűtjük.
Ezután ráhintjük a zsemlemorzsát, és egyenletesen elosztjuk rajta a kihűlt almatölteléket, majd beterítjük a másik tésztalappal úgy, hogy az élek és a sarkok fedjék egymást. A tészta felületét felvert tojással megkenjük, és villa segítségével berácsozzuk, megszurkáljuk, […]
Kategória: Desszertek |
feltöltötte: kgyt |
Almáslepény bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2009. március 25., szerda
80 dkg készen kapható vajas tésztát veszünk. Kettéosztjuk és fél cm vastag téglalap alakúra formázzuk. Lereszelünk 1 1/2 kg hámozott almát a káposztagyalun, elkeverjük 10 dkg darált dióval, 5 dkg zsemlemorzsával és 15 dkg fahéjas porcukorral. Néhány percnyi állás után, kissé kicsavarjuk, és a töltelék felét a téglalap egyik felére kenjük úgy, hogy a tészta másik felét rá tudjuk hajtani. Ugyanezt tesszük a második rész tésztával és almával.
Zsírral kikent tepsiben, tetejét tojássárgájával vékonyan megkenve, előmelegítet sütőben sütjük.
Kategória: Desszertek |
feltöltötte: kgyt |
Tiroli almásrétes bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva