Remoulade-mártás

Hozzávalók 1 literhez:

  • 7 dl majonéz,
  • 2 dl tejszín,
  • 0,5 dl mustár,
  • 5 dkg ecetes uborka,
  • 1 citrom,
  • valamint egy kevés tárkony,
  • metélőhagyma (snidling),
  • petrezselyem,
  • fehérbors és só.

A majonézben elkeverjük a mustárt, a tejszínt, a citrom levét, hozzáadjuk a felaprított uborkát és az apróra vágott zöldfűszereket. Sózzuk, borsozzuk s felhasználás előtt néhány óráig lehűtve érleljük.

Tarator

Hozzávalók:

  • 2 kígyóuborka,
  • 2-3 gerezd fokhagyma,
  • egy evőkanál apróra vágott kapor,
  • 2 pohár natúr joghurt,
  • 4-5 dkg dió,
  • 2-3 evőkanál (oliva) olaj,
  • só (esetleg egy kevés citromlé és őrölt bors).

(bolgár uborkaleves, nyári napokra)

A joghurtot beletesszük egy tálba, és vízzel sűrű leves állagúra hígítjuk. Az uborkát meghámozzuk és nagyon apró kockákra vágjuk és beletesszük a joghurtba. Hozzáadjuk a finomra vágott kaprot, apróra vágott diót, sózzuk (borsozzuk), és a jól elkapart fokhagymát, 2-3 kanál olajat (és egy kis citromlevet) hozzákeverjük. Legalább két-három órára jól behűtjük, hogy összeérjenek az ízek.

Okroska

Hozzávalók:

  • 1 liter joghurt,
  • 5-6 keménytojás,
  • 1 csomag (8-10 db) hónaposretek,
  • 1-2 csomag újhagyma,
  • 1 nagyobb kígyóuborka.

(hideg, orosz uborkaleves)

Egy nagy tálba a retket, kígyóuborkát nagyon vékony szálakra, az újhagymát karikákra (a szárát is) szeleteljük, a tojást pedig kisebb kockákra vágjuk a tojásszeletelővel. Hozzáadjuk a joghurtot és enyhén megsózzuk. Lazán összekeverjük, és felöntjük kb. 1 – 1,2 liter felforralt és lehűtött vízzel. A hűtő alsó polcán 2-3 óra hosszat érleljük és hidegen fogyasztjuk.

Arab uborkakrémleves

Hozzávalók 4 személyre:

  • 3 közepes uborka,
  • 6 db zöldhagyma,
  • 4 dkg liszt,
  • 2 evőkanál citromlé,
  • 2 evőkanál olaj (oliva a legjobb),
  • 2 dl tejföl,
  • só, bors, mentalevél,
  • ½ l erőleves.

A hagymát apróra vágjuk és az olajon megpároljuk, hozzáadjuk a lisztet és kicsit megpirítjuk. Felengedjük a levessel, befűszerezzük. Beletesszük a meghámozott, kockákra vágott uborkát és puhára főzzük. Amikor kész, áttörjük szitán, visszatesszük a levesbe, hozzákeverjük a tejfölt és fölforraljuk. Alaposan lehűtve nyári napokon nagyon kellemes.