2010. január 19., kedd
Hozzávalók 4 személyre:
- 30 dkg elegyes marhahús
némi csonttal,
- 2 szál sárgarépa,
- 1 szál petrezselyemgyökér,
- 1 közepes fej vöröshagyma,
- 10 dkg előre megfőzött szárazbab,
- 10 dkg zöldbab,
- 10 dkg laskára vágott káposzta,
- 1 gerezd fokhagyma,
- 10 dkg zöldborsó,
- egy marék tészta,
- egy kevés olaj,
- 2 evőkanál natúr paradicsompüré,
- só, bors,
- 2 evőkanál apróra vágott
petrezselyemlevél,
- reszelt parmezánsajt.
(olasz zöldségleves)
A húst és a csontot kevés vízben megfőzzük, kivesszük a levéből és földaraboljuk. Az apróra vágott hagymát, fölkarikázott zöldségeket megfuttatjuk az olajban. Hozzáadjuk a káposztát, néhány perc múlva a zöldbabot, a megfőtt szárazbabot és felengedjük a levessel és a szárazbab főzőlevével. Fűszerezzük, félóráig főzzük, akkor beletesszük a borsót is és belefőzzük az összetördelt tésztát. A tetejét ízlés szerint meghintjük a petrezselyemlevéllel és reszelt sajttal.
A minestornét nagyon sokféleképp főzik, minden vidéknek megvan a jellemző specialitása, sőt a piacon éppen kapható nyersanyagok szerint is változik az alapanyagok összetétele.
Kategória: Levesek hússal |
Minestrone bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2010. január 19., kedd
Hozzávalók 4 személyre:
- 40 dkg birka (ürü) színhús,
- 30–40 dkg mócsingos, csontos hús,
- 25 dkg tarkabab,
- 1 szál sárgarépa,
- 1 kisebb szál petrezselyemgyökér,
- egy cikk zeller,
- 1 nagyobb fej vöröshagyma,
- 2–3 evőkanál lecsó
(vagy zöldpaprika és paradicsom),
- 1–2 gerezd fokhagyma,
- 2 evőkanál zsír,
- 1 púpozott evőkanál pirospaprika,
- só, bors,
- 2 dl száraz vörösbor.
A zsiradékból, hagymából, paprikából pörköltalapot készítünk, amin a lefaggyúzott, lehártyázott, fölkockázott húst kissé megkapatjuk (vigyázva, nehogy a paprika megégjen, mert akkor keserű lesz az étel!). Fölengedjük annyi vízzel, hogy ellepje sózzuk, borsozzuk és a vörösbor időnkénti hozzátöltögetésével félpuhára megfőzzük. Közben egy másik fazékban, kevés vízben a babot is csaknem készre főzzük. Elegyítjük a babot a levessel, beletesszük a lecsót, a zöldségeket, a fokhagymát, felengedjük a bab főzőlevével, esetleg egy kis forróvízzel, ha szükséges, még sózzuk és készre főzzük. Csipetkével, cseresznyepaprika-krémmel kínáljuk.
Kategória: Egytálételek, Levesek hússal |
Birkagulyás babbal bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2010. január 19., kedd
Hozzávalók 4 személyre:
- 60–70 dkg báránycomb,
- 25 dkg gomba,
- 1 csokor petrezselyem,
- 1 fej vöröshagyma,
- 2–3 evőkanál olaj,
- őrölt bors, só.
A húsból 5–6 dekás szeletkéket vágunk és kicsit kiklopfoljuk. Megsózzuk, borsozzuk, majd kevés forró olajon hirtelen kisütjük. A sütésből maradt olajon megpirítjuk az apróra vagdalt hagymát, majd hozzáadjuk a gombát. Sóval, borssal, vagdalt petrezselyemmel fűszerezzük és megpirítjuk. Rátesszük a megsült érméket, és 1–2 perc alatt összeforraljuk.
Petrezselymes vajas burgonyával tálaljuk.
Kategória: Sűltek |
Báránysült gombával bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2010. január 19., kedd
Hozzávalók 5–6 személyre:
- 1 db (kb. 1 kg-os) csirke,
- 20 dkg borízű alma,
- 20 dkg kemény őszibarack,
- 1 dl kefir,
- 1 dl tejföl,
- 2 tojás sárgája,
- 1 evőkanál liszt,
- 1 l csont alaplé,
- só, cukor,
- pár szem szegfűbors,
- citromlé,
- petrezselyemlevél.
(Regős Nándor receptje)
A feldarabolt csirkét puhára főzzük a csontlevesben, a nagyobb csontokat kivesszük, a húst falatnyi darabokra aprítjuk és visszatesszük a levesbe. Közben a megtisztított, fölkockázott gyümölcsöket megfőzzük kb. ½ l kissé cukros, citromlével savanyított vízben 3–4 szem összetört szegfűborssal (előbb az almát tegyük a vízbe, majd 8–10 perc múlva az őszibarackot).
A gyümölcsöket a főzőlével együtt a húsleveshez öntjük, besűrítjük a kefir- tejföl- liszt- tojás habarással. Felforraljuk és apróra vágott petrezselyemlevéllel meghintve tálaljuk.
Kategória: Levesek hússal |
Gyümölcsös csirkeleves bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2010. január 19., kedd
Hozzávalók:
- 2 teáskanál összetört zellermag,
- 1–1 teáskanál paprika,
- őrölt szerecsendió,
- chilipor,
- fokhagymapor,
- hagymás só, só,
- frissen őrölt fekete bors,
- 2 teáskanál száraz majoránna,
- 1–2 teáskanál barnacukor.
A húsokat legjobb 1–2 órával a sütés előtt megszórni, bedörzsölni a fűszerkeverékkel, de lehet a forró, frissen megsült hússzeletekre is hinteni.
Kategória: Fűszerkeverékek |
Barbecue fűszerkeverék bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2010. január 19., kedd
Hozzávalók:
- 30 dkg fekete olajbogyó
(Kalamata olives),
- 2 szardellafilé
(ajóka, ringli; ha túl sós, kiáztatható),
- 1 gerezd fokhagyma,
- 1 teáskanál kapribogyó,
- 2 dl olívaolaj
(ha van, extra szűz),
- 8 bazsalikomlevél.
olajbogyókrém
Nevét a kapribogyó provanszi elnevezéséről (tapeno) kapta. Olasz megfelelője az olivada.
A fekete krémhez a kimagozott fekete olajbogyót, a leöblített szardellafilét, a bazsalikomleveleket és a megtisztított fokhagymát robotgépben pürésítjük (vagy hagyományos márvány törőmozsárban). Fokozatosan hozzáöntjük az olívaolajat, amíg krémessé nem válik (annyit öntsünk hozzá, amennyit felvesz). Belekeverjük a lecsöpögtetett kapribogyót. Ha nem használjuk fel azonnal, tegyük kis üvegbe és öntsünk rá annyi olívaolajat, amennyi ellepi. Letakarva, hűtőszekrényben két hétig eláll.
Kategória: Mártások, öntetek |
Tapenade bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2010. január 19., kedd
Hozzávalók:
- 10 g – csillagánizs
- 10 g – édeskömény
- 5 g – fahéj – 5 g
- 5 g – szecsuáni bors
(helyettesíthető fekete- vagy fehérborssal)
- 5 g – szegfűszeg
Őrlemény formájában
Kategória: Fűszerkeverékek |
Kínai ötfűszer-keverék bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2010. január 19., kedd
Hozzávalók:
- Két nagy padlizsán,
- 2–3 gerezd fokhagyma,
- 2 dl olivaolaj (szűz),
- ½ citrom leve,
- 3–4 evőkanál tahini (szezámmagkrém),
- 2 evőkanál finomra vágott petrezselyemlevél
(vagy egy evőkanálnyi szárított),
- víz, kis ecet,
- só, bors szükség és ízlés szerint szerint.
Közel-keleti padlizsán-püré fokhagymával, olívaolajjal, citromlével, (szárított vagy friss) petrezselyemmel és tahinival.
A padlizsánokat jól átsütjük, meghámozzuk, összetörjük és az összes hozzávalóval alaposan kikeverjük. Az olajat apránként csorgassuk bele! Figyeljünk rá, hogy ne dolgozzunk fém eszközzel, mert attól a padlizsán megbarnul!
Pita kenyérre kenik vagy csak belemártogatják.
Kategória: Mártások, öntetek |
Baba ganoush bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2010. január 19., kedd
Hozzávalók:
- 6 teáskanál feketebors,
- 3 teáskanál köménymag,
- 1 teáskanál sáfrány,
- 1 teáskanál kardamom mag,
- 2 teáskanál kurkumapor.
(jemeni fűszerkeverék)
Mozsárban vagy mixerben a kurkuma kivételével őröljük össze a fűszereket. Keverjük hozzá a kurkumaport és zárjuk csavaros üvegbe.
Sültek, különösen bárány és birka ízesítésére kitűnő.
Kategória: Fűszerkeverékek |
Hawaj bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2010. január 19., kedd
Hozzávalók:
- 25 dkg főtt csicseriborsó,
- 3 evőkanál szezámkrém (tahini),
- 1–2 gerezd fokhagyma,
- ½ teáskanál tengeri só,
- 2 evőkanál olivaolaj,
- 2 evőkanál citromlé.
(arab csicseriborsó-püré)
A csicseriborsót válogassuk ki, majd áztassuk be legalább 12 órára, mert rendkívül kemény. Az áztatóvizében főzzük puhára, számítsunk 2–2 ½ óra főzési időre. A főzés közben képződő habot szedjük le a víz felszínéről. A kuktában történő főzésnél minimum 45 perccel számoljunk. A csicseriborsó íze lényegesen különbözik az általunk ismert hüvelyes növényekétől, inkább semlegesnek mondható, így könnyedén fűszerezhetjük.
A hozzávalókat gyors fordulatszámú, késes pépesítőgéppel finom krémmé dolgozzuk el, ha szükséges egy kis folyadékkal lazítunk állagán.
A kész hummusz ehető így frissen is, de még finomabb, ha a hűtőszekrényben egy pár órára állni hagyjuk. Lepénykenyérrel (pita), valamint friss zöldségekkel – paprika, paradicsom, uborka – fogyasztjuk. Ha elegánsan akarjuk tálalni, a tálban felszolgált hummusz közepét kanállal kicsit megmélyítjük, egy-két evőkanál finom olívaolajat öntünk bele – ebbe lehet mártogatni a hummusz mellé a pitát –, megszórhatjuk kevés szezámmaggal vagy zahtarral (közel-keleti zöldfűszer) vagy tört gránátalmamaggal is.
Kategória: Mártások, öntetek |
Hummusz bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva