Hamis orosz krémtorta

Hozzávalók (12 szelet):

  • 10 dkg mazsola,
  • 1 dl rum,
  • 15 dkg cukor,
  • 1 tojássárgája,
  • 1 dl tej,
  • 1 csomag vaníliás cukor,
  • 10 dkg vaj,
  • 5 dl tejszín,
  • 1 evőkanál zselatin,
  • fél dl víz,
  • 25 darab babapiskóta,
  • 20 dkg cukrozott gyümölcs,
  • 1 csomag habfix,
  • 1 evőkanál porcukor.

(sütés nélkül)

A mazsolát leöblítjük és a rumba áztatjuk. A cukrot a tojássárgájával alaposan kikeverjük, a tejjel felengedjük, és gőz fölött, kevergetve, sűrű krémmé főzzük. A gőzről levéve vaníliás cukorral ízesítjük, és ha kihűlt, a vajjal habosra keverjük. A mazsolát leszűrjük, és a rumot is a krémbe dolgozzuk. A zselatint a fél deci hideg vízben simára keverjük, kevergetve fél percig főzzük, majd langyosra hűtve a krémbe szűrjük. A tejszín felét habbá verjük, és ezt is a krémbe forgatjuk. A cukrozott gyümölcsöt apró kockákra vágjuk. Egy 22 centi átmérőjű, kerek tortaformát sütőpapírral kibélelünk, hideg vízzel kiöblítünk. Az aljára egy sor babapiskótát fektetünk, cukrozott gyümölccsel és mazsolával megszórjuk. Erre krémet simítunk, majd rá ismét babapiskóta, cukrozott gyümölcs, mazsola kerül. Ezt addig folytatjuk, amíg a hozzávalókból tart, a tetejére babapiskóta kerüljön. Két órára hűtőszekrénybe tesszük, majd a tortát tálra borítjuk, a papírt lehúzzuk róla. A maradék tejszínt a habfixszel habbá verjük, a porcukorral ízesítjük, és a tortát bevonjuk vele. Tálalásig hűtőszekrényben tartjuk.

Csalánleves

Hozzávalók 4 személyre:

  • 80 dkg zsenge, friss csalán,
  • 50 dkg sertéslapocka,
  • só, bors,
  • csipetnyi őrölt szerecsendió,
  • 2 dl tejföl,
  • 2 tojás sárgája,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • 2 babérlevél,
  • 1 kávéskanál keményítő,
  • 1 evőkanál cukor,
  • citromlé ízlés szerint.

A frissen leszedett csalánlevelet leforrázzuk, és összevágjuk. A lapockát kockára vágjuk, egy kevés olajon megdinszteljük és fölengedjük forróvízzel. Amikor hús félig már megpuhult, hozzáadjuk a csalánt, fűszereket és puhára főzzük. Kiszedjük a léből a húst és a csalánt leturmixoljuk, vagy drótszitán áttörjük. A levet tejfölös, tojássárgájával, keményítővel elkevert habarással besűrítjük, ezután már nem forraljuk. Citromlével, kristálycukorral kellemesen pikánsra savanyítjuk. A húskockákat és a csalánt visszatesszük a levesbe, a tetejét meghinthetjük egy kevés reszelt sajttal.

Sóskaleves

Hozzávalók 4 személyre:

  • 50 dkg friss sóska
    (vagy 25-30 dkg-os fagyasztott sóskakrém),
  • 1 kisebb fej vöröshagyma,
  • 2 evőkanál olaj,
  • 1 evőkanál liszt,
  • só, csipetnyi őrölt fehérbors
  • és szerecsendió,
  • 1,2 l csont alaplé,
  • ízlés szerint cukor,
  • 1 tojás sárgája,
  • 1 dl tejszín,
  • 2-3 dkg vaj.

A sóskát puhára főzzük egy kevés vízben némi sóval és leturmixoljuk. Az olajból, lisztből aranysárga rántást készítünk és az apróra vágott vagy lereszelt hagymát is megfonnyasztjuk benne. Hozzáadjuk a sóskapürét, egy-két percig dinszteljük, felengedjük a csontlevessel és a sóska főzőlevével, fűszerezzük és 10 percig főzzük. Ha kész, hagyjuk egy kicsit hűlni, a tojás sárgájával simára kikevert tejszínt a levesbe öntjük és a tetejére morzsolunk egy kevéske vajat.

Pirított zsemlekockával tálaljuk (legjobb csészében).

Almáslepény

Hozzávalók:

a tésztához:

  • 100 g porcukor,
  • 200 g margarin vagy vaj,
  • 300 g liszt,
  • 2 db tojássárgája,
  • 1 cs. vaníliás cukor,
  • ½ citrom reszelt héja;

a töltelékhez:

  • 500 g alma,
  • 100 g darált dió,
  • 100 g cukor,
  • ½ citrom reszelt héja,
  • 50 g zsemlemorzsa,
  • őrölt fahéj;

a kenéshez:

  • 1 db tojás;

a tetejére:

  • 20 g porcukor.

A lisztet a zsiradékkal gyorsan összemorzsoljuk, hozzáadjuk a porcukrot, a tojások sárgáját, a citromhéjat, a vaníliás cukrot és az egészet összedolgozzuk, gömbölyítjük, majd téglalap alakúra formázzuk, és hűtőszekrénybe tesszük, hűtjük, pihentetjük. Amíg a tészta a hűtőben pihen, elkészítjük az almatölteléket: a megtisztított, megmosott almát meghámozzuk, magházát eltávolítjuk és kb. 3-4 mm vastag szeletekre vágjuk, majd egy lábasban addig pároljuk, amíg a leve el nem párolog.

Ezután hozzáadjuk a cukrot, a fahéjat, a citromhéjat és a diót, majd az egészet összekeverjük és kihűtjük. A pihentetett tésztát két egyenlő részre osztjuk és 5-6 mm vastag, egyforma nagyságú téglalap alakú lapra nyújtjuk. Az egyik tésztalapot a nyújtófa segítségével a tepsibe terítjük, villával megszurkáljuk, és előmelegített sütőben készre sütjük, de arra ügyeljünk, hogy a tésztalap ne piruljon meg, majd kivesszük és kihűtjük.

Ezután ráhintjük a zsemlemorzsát, és egyenletesen elosztjuk rajta a kihűlt almatölteléket, majd beterítjük a másik tésztalappal úgy, hogy az élek és a sarkok fedjék egymást. A tészta felületét felvert tojással megkenjük, és villa segítségével berácsozzuk, megszurkáljuk, […]

Meggyleves

1. változat

Hozzávalók:

  • 50 dkg kimagozott meggy,
  • 15 dkg cukor,
  • só, fahéj, citromhéj,
  • 1 -1 ½ dl tejföl,
  • 1 evőkanál liszt.

A meggyet kb. 1,2-1,4 l sós, cukros, citromhéjjal és fahéjjal ízesített vízben 2-3 percig főzzük, majd a tejfölben simára kevert liszttel besűrítjük. Néhány percig forraljuk és melegen de inkább hidegen tálaljuk.

2. változat

Hozzávalók:

  • 50 dkg meggy,
  • 3 dl főzőtejszín,
  • egy citrom lereszelt héja,
  • egy ágacska citromfű,
  • 4-5 evőkanál méz,
  • 1 dl vörösbor,
  • 5-6 szem szegfűszeg,
  • egy csapott mokkáskanálnyi őrölt fahéj,
  • 1 evőkanál keményítő,
  • 3 dkg vaj,
  • 3-4 dkg mazsola.

A mazsolát 1-2 órával a főzés előtt beáztatom a borba.

Fölforralok 1 – 1,2 l vizet és beleteszem a meggyet, egy csipetnyi sót, majd 2-3 perc múlva a lereszelt citromhéjat, szegfűszeget, fahéjat, mézet és citromfüvet. Simára keverem a tejszínt a keményítővel, a felolvasztott vajjal és 2 perc után azt is a levesbe öntöm, végül beleöntöm a bort a mazsolával együtt és még egyszer hagyom fölforrni.

Hidegen fogyasszuk!

Gyümölcsleves

Hozzávalók 4 személyre:

  • 60-70 dkg vegyes idénygyümölcs
  • 5 dkg mazsola,
  • 1 dl félédes fehérbor,
  • 2 dl tejszín,
  • 1 kávéskanál étkezési keményítő,
  • 2-3 tojássárgája,
  • cukor ízlés és a gyümölcsök édességétől függően,
  • 6-8 szem szegfűszeg,
  • 2-3 szem szegfűbors,
  • egy darabka fahéj.

A gyümölcsöket mosás, darabolás után a cukorral, borral és a fűszerekkel puhára főzzük kb. 1 l víz hozzáadásával. A tejszínt simára keverjük a keményítővel és a tojássárgákkal és a levesbe öntjük. Forralni ezután már tilos, mert összerándul és kiválik a tojás! Jól lehűtve fogyasszuk!

Kaporleves

Hozzávalók 4 személyre:

  • 2 evőkanál liszt,
  • 2 evőkanál olaj,
  • 1 közepes fej fokhagyma,
  • 5 dl tej,
  • 2 dl tejföl,
  • 5 dl csont alaplé,
  • 1 mokkáskanál cukor,
  • 1 mokkáskanál pirospaprika,
  • 1 nagy csokor kapor,
  • só,
  • ecet, vagy mustár ízlés szerint.

A lisztből és olajból világos rántást készítünk. A tűzről levéve beletesszük az összepréselt fokhagymát. Kevés pirospaprikával és az apróra vágott kaporral elkavarjuk. Felengedjük tejjel, csontlével és tejföllel, majd megsózzuk (ha esetleg látjuk, hogy elfőtt valamennyi a folyadékból, adjunk hozzá még vizet). Egy kis cukorral, s pár csepp ecettel, vagy mustárral pikánsra ízesítjük.

Félbevágott keménytojásokkal tálaljuk.

Hidegen is finom, de akkor készítsük kicsit savanykásabbra.

Gigi meggylevese

Hozzávalók:

  • ½ kg magozott megy,
  • 1 vaniliás vagy tejszínes pudingpor,
  • cukor ízlés szerint,
  • fahéj,
  • ½ l tej.

A meggyet felöntöm vízzel, amennyi ellepi, megszórom cukorral, fahéjjal, felforralom.

Míg felforr, a pudingport kikeverem a tejjel. Hozzáöntöm a meggyhez, kevergetem míg besűrűsödik.

Jól lehűtöm. Meggyszószt is így készítek, csak kevesebb folyadékkal.

« Újabb bejegyzések