2010. január 17., vasárnap
Hozzávalók 4-6 személyre:
- 2 kisebb, nyers (nem füstölt) sertéscsülök,
- 1–1,5 kg savanyú káposzta,
- 1 nagyobb fej vöröshagyma,
- 1–2 gerezd fokhagyma,
- 2–3 db szegfűszeg,
- 8–10 szem borókabogyó,
- 8–10 szem vegyes bors,
- 2–3 evőkanál olaj,
- 20 dkg húsos füstölt szalonna,
- 2 dl száraz fehérbor.
(elzászi étel)
A sertéscsülköt gondosan megtisztítjuk, megmossuk. A káposztát, ha túl savanyú, hideg vízben átmossuk. A hagymát, a fokhagymát megtisztítjuk. A hagymába beleszúrjuk a szegfűszeget. A borókabogyót, a színes borsot teatojásba zárjuk vagy kis darab vászonba kötjük.
Egy nagyobb fazékba öntjük az olajat, lazán rárakjuk a káposzta felét, erre a két csülköt, a húsos füstölt szalonnát, a hagymát, a fokhagymát, a vászonba kötött fűszereket. Betakarjuk a maradék káposztával, megsózzuk, megöntözzük a borral, és felöntjük annyi vízzel, hogy a káposzta feléig érjen. Ezután felforraljuk, majd lassú tűzön lefedve kb. 2 óra hosszat pároljuk. Az elkészült káposztából kivesszük a hagymát, fűszeres zacskót. A szalonnát csíkokra vágjuk, a csülköt felszeleteljük. A káposztát előmelegített tálba szedjük, a tetejére rakjuk a felszeletelt csülköt és szalonnát. Tűzforrón tálaljuk, egy kevés főtt burgonyát adunk mellé.
Száraz, tüzes, fehér pecsenyebor illik hozzá.
Kategória: Húsételek |
feltöltötte: ketti |
Csülök savanyúkáposztával bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2009. április 19., vasárnap
Hozzávalók:
- borjú frikandó,
- tojás,
- liszt,
- zsemlemorzsa,
- bors, só,
- zsír
(Magyar Elek módra)
A hússzeleteket szélükön vagdald be, s gyengéden klopfold. Sózd, borsozd, majd panírozd lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába. Azonnal süsd ki bő forró zsírban. (Ha a zsír elég meleg, egy-egy oldala 1,5-2 perc alatt aranysárga lesz.) A kész szeleteket lehetőleg azonnal tálald, mert ha letakarással, vagy egymásra halmozással tartod melegen, az tönkreteszi.
Klasszikus díszítése: egy citromszelet és petrezselyemlevél.
Kategória: Sűltek |
feltöltötte: kgyt |
Borjúbécsi bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2009. április 15., szerda
Hozzávalók:
- 1 kg tisztított, fagyasztott pacal,
- 25 dkg Tihany camembert,
- 2 tojás,
- só, durvára őrölt bors,
- 1 fej hagyma,
- 2 evőkanál olaj,
- ételízesítő,
- egy csokor vágott petrezselyemzöld.
A pacalt sós, ételízesítős vízben „rongypuhára” főzöm. A finomra vágott hagymát az olajon üvegesre párolom, rádobom a pacalt, borsozom és néhányszor átkeverem. Kihűlés után összekeverem a kisújjnyi csíkokra vágott camembert-rel, a tojásokkal, a petrezselyemzölddel és egy kávéskanál sóval. A keveréket kivajazott tűzálló tálba teszem és forró sütőben kb fél óra alatt készre sütöm.
Kategória: Húsételek |
feltöltötte: kgyt |
Rakott pacal camembert sajttal bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2009. március 25., szerda
Hozzávalók:
- 80 dkg sertéstarja egyben,
- 6-8 gerezd fokhagyma,
- 1 dl olaj,
- 2 dl tejföl,
- 1 evőkanál pirospaprika,
- őröltbors, só.
A tarját alaposan megspékeljük a hosszában felvágott fokhagymaszeletkékkel, megsózzuk és egy tepsibe vagy lábasba tesszük. Leöntjük az olajjal, egy kevés vizet is öntünk alá és a sütőben megsütjük.
A kisűlt szaftot összekeverjük a pirospaprikával, csipetnyi őröltborssal és a tejföllel, esetleg némi majoránnát is adunk hozzá.
Burgonyával, ezzel a mártással és salátával tálaljuk.
Kategória: Sűltek |
feltöltötte: kgyt |
Sűlt tarja bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2009. március 21., szombat
Hozzávalók 4 személyre:
- egy egész csirke,
- 3 fej nagyobb vöröshagyma,
- 3-4 szál sárgarépa,
- néhány szem édeskömény,
- egy mokkáskanálnyi szurokfű
(oregánó),
- 5 nagyobb szem burgonya,
- 3-4 dl tejföl,
- 3-4 evőkanál cukor,
- só, bors,
- olaj.
(piemonti étel)
A csirkét feldaraboljuk, a combokat kettévágjuk és besózzuk. Másnap meghámozzuk a zöldségeket és nagyjából egyforma nagyságúra felvágjuk. A felforrósított olajban a csirkedarabok mindkét oldalát aranybarnára sütjük, majd átszedjük egy tűzálló tálba. A megmaradt olajban felolvasztjuk a cukrot és hozzáadjuk a zöldségeket, majd addig pirítjuk, míg a cukor karamellás bevonatot képez rajtuk. A zöldségeket elterítjük a húson, meglocsoljuk a tejföllel. Beborítjuk alufóliával, és 170°C-on kb 45 perc alatt puhára pároljuk, majd levesszük a fóliát és 10 percig pirulni hagyjuk.
Kategória: Sűltek |
feltöltötte: kgyt |
Zöldséges csirke bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2009. március 21., szombat
Hozzávalók 4 személyre:
- 1 kg pacal,
- só,
- 1 evőkanálnyi ecet,
- 1-2 babérlevél,
- 1 közepes fej hagyma,
- 12-15 szem bors,
- kb. 10 dkg sajt,
- tojás, liszt, morzsa a bundázáshoz,
- olaj a sütéshez.
A pacalt sós, ecetes vízben teljesen puhára főzzük. A főzőlébe beletesszük a borsot, babért és a vöröshagymát egészben. Amikor megfőtt, lecsorgatjuk és nyolc kb egyforma szeletet alakítunk ki belőle. Négy szeletre egy-egy sajtszeletet teszünk és beborítjuk a maradék pacalszeletekkel. A széleiket alaposan megtűzzük és lisztbe, tojásba, morzsába forgatva a szokásos módon bepanírozzuk (a pacalok bolyhos ill. recés oldala kerüljön belülre). Bő, forró olajban kisütjük. Rizzsel, fejessalátával, tartárral tálaljuk, citromkarikával díszítjük.
Kategória: Húsételek |
feltöltötte: kgyt |
Rántott pacal bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2009. március 21., szombat
Hozzávalók 4 személyre:
- 60-70 dkg libamell
(csirke, pulyka is lehet),
- 10 dkg füstölt császárszalonna,
- 20 dkg vajbab,
- 10 dkg sárgarépa,
- 2 db paprika,
- 2 db kisebb paradicsom,
- 1 evőkanálnyi apróra vágott kapor,
- 2 dl tejszín,
- 1 evőkanál liszt/étkezési keményítő,
- 1 nagyobb fej vöröshagyma,
- 1 evőkanál őrölt pirospaprika,
- só, bors.
A finomra vágott szalonnát kiolvasztjuk, megdinszteljük rajta az apróra vágott hagymát. Hozzáadjuk a csíkokra vágott húst. Ezt erős tűzön átforgatjuk, addig, míg kifehéredik a hús, ekkor meghintjük pirospaprikával. Hozzátesszük a földarabolt vajbabot, a kockákra vágott répát, a meghámozott paprikát és paradicsomot. Mintegy 15 percig együtt pároljuk, majd bőségesen megszórjuk kaporral, végül a tejszínnel elkevert liszttel/keményítővel besűrítjük. Rizzsel, vagy krumplikrokettel tálaljuk.
Kategória: Húsételek |
feltöltötte: kgyt |
Kapros libamell bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2009. március 20., péntek
Hozzávalók 4 személyre:
- 4 db fürj,
- 10 dkg angolszalonna,
- 5 dkg sárgarépa,
- 5 dkg kukorica,
- 5 dkg zöldborsó,
- 1 zsemle,
- 1 dl tej,
- 3 tojás,
- 5 dkg gomba,
- só, bors,
- 1 kávéskanál bazsalikom,
- 2 dl olaj.
A madarak hasüregét kinyitjuk, és a nagyobb csontjait kiszedjük. A szalonnát felkockázzuk, és zsírját kisütjük. A gombát és a sárgarépát felszeleteljük, majd a zöldborsóval és kukoricával együtt a szalonnához adjuk. Negyed órát pároljuk.
A zsemlét beáztatjuk a tejbe, majd kicsavarjuk, és a zöldségekhez keverjük. Fűszerezzük, ráütjük a tojásokat, és jól elkeverjük. Utána a tölteléket a madarak hasába helyezzük, és sütőben 25-30 percig sütjük.
Fűszeres mártással és burgonyakrokettel kínáljuk.
Kategória: Töltött húsok |
feltöltötte: kgyt |
Töltött fürj bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva